1.rész

Sziasztok! ☺

Hát ez lenne az 1.rész, remélem elnyeri a tetszéseteket! ☺

Írjatok róla véleményt! Jöhet hideg-meleg megjegyzés!☺

Lépjetek be a blog FB CSOPORTJÁBA! Mindenkit szeretettel várok! ☺😊

Szeretném megköszönni a 8(!!)rendszeres olvasót, a 11800 oldal megtekintést, s az 5 megjegyzést a Prológushoz! ☺ Nagyon szépen köszönöm! ❤ Imádlak titeket! ❤

~G xx

°Samantha Williams°

Egy hét. Ennyi telt el, mióta ott hagytam a szülővárosomat, Los Angelest.
Azóta Londonba költöztem, apuhoz. Nem akartam ide jönni, de nem volt más választásom.
Feledni akarok, feledni azt ami ott történt. Elfelejteni mindent, ami oda köt. Elfelejteni, azt ami ott történt.
De nem megy. Az elmúlt egy hétben ki sem mozdultam az új szobámból. Még az ágyból sem keltem ki. Egész nap pizsamában vagyok, s csak bámulom a vajszínű plafont.
Mint most is.
Kopogás hallatszik az ajtó felől.
Sóhajtva fordítom a fejem az irányába, majd vissza a plafonra.
Nem akarok senkivel beszélni, ezért inkább nem szólalok meg.
Nincs kedvem azt nézni, hogy a házban lévő személyzet milyen  sajnálkozó tekintettel néz épp rám. Köszönöm, de kihagynám.
Ez történt az első napon is, mikor betettem ide a lábam, az összes itt dolgozó felsorakozva állt előttem, s mikor elhaladtam mellettük azonnal összesúgtak egymással.
Egy két szót értettem a "beszélgetésükből". Az is abból állt, hogy anyuról beszélgettek, s rólam.
Nekem ennyi elég is volt a személyzetből. Szerintem egyikkel sem leszek jóba.
Na meg itt vannak apa testőre, ha jól emlékszem akkor 5-en lehetnek.
Mindannyian fekete öltönyt viselnek, nyakkendővel, s fekete napszemüveg van rajtuk. Arcuk érzelem mentes, nem lehet semmit leolvasni. Ez egy kicsit zavar, de majd megtörik a jég. Egyszer mindenki megtörik, s akkor már nem lesz a régi.
Mikor megkérdeztem, hogy miért vannak testőrei, csak legyintett.
A gondolkozásomból ismét kopogás húz vissza.
Ezek nem értik meg, hogy nem akarok senkivel társalog?!
-Samantha, kérlek 10 perc múlva legyél lent a nappaliban! -Egy mély, mégis lágy hang szólal fel az ajtó túl oldalán. Apa az.
Az elmúlt napokban nem igazán találkoztam vele. Reggel bejött, köszönt, majd elmondta, hogy dolgozni megy, s már ment is. Ugyan ez megtörtént este is mikor haza jött, csak annyi különbséggel, hogy egy "jó éjt puszit" is kaptam.
Sóhajtva kelek ki az ágyból, majd a szobához tartozó fürdőt veszem célba.
Egy gyors zuhanyzás, fésülködés, s fogmosás után a gardróbomból előveszem az egyik pólómat és cicanadrágomat. Kicsit lazára veszem a figurát. Végül is itthon vagyok.
Nincs igazán kedvem lemenni, de muszáj lesz.
Még utoljára belenézek a tükörbe, s akkor látom meg az arcom. Elképedve nézem tükörképem.
Szemem alatt táskák jelentek meg, hajam kócos, mintha nem is fésültem volna ki. Mint valami zombi. Uhhh...
Így biztos nem megyek le!
Miután egy kis sminkkel javított a kinézetemen, az ajtó felé sétálok.
Kilépve a szobából azonnal megcsap a hideg levegő, amitől libabőrös leszek.
Magam előtt összekulcsolva a kezemet sétálok végig a hosszú folyosón, ahol négy zárt ajtó mellett haladok el.
A folyosó végen balra fordulva sétálok le a márványlépcsőn. Lassan, óvatosan haladok lefelé, hogy ne csússzak el.
Leérve azonnal a nappali felé megyek, ahol megállok az ajtóba.
Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom.
Már lépnék be ajtón, mikor meghallom apám hangját.
-Samantha most nehéz időszakon megy keresztül! Ezért is szeretnélek megkérni, hogy nagyon figyelj rá! -Most más a hangja. Nem olyan, mint amikor velem szokott beszélni. Most parancsoló és mély. Ijesztő.
Ezek szerint más is van a szobába.
Ez marhaság. Minek kellene valakinek is vigyázni rám?! Nevetséges.
Szerintem én mára eleget hallottam.
Már fordítanék hátat mikor ismét meghallom apa hangját, de most sokkal közelebbről.
-Jó, hogy jössz, Sam! -Vidámabb a hangja. -Beszeretnék neked mutatni valakit!
Kezével jelez, hogy mennyek be a nappaliba.
Egyre beljebb érve látom azt a személy, akivel apa az előbb beszélt.
Háttal van nekem, de mikor hallja lépteimet azonnal megfordul, ezzel felfedve előttem teljes alakját.
Rám emeli tekintetét.
Barna szemeivel-ami szinte már feketék- néz végig rajtam, majd egy apró mosoly jelenik meg szája sarkában.
Egy fekete öltönyt visel, ami valljuk be remekül áll rajta.
Haja oldalra van zselézve, amiből egy aprócska tincs lóg le a szeméhez.
Arca enyhén borostás, ami szintén remekül áll neki. Olyan 20 év körüli lehet, s baromi helyes.
De vajon apa miért akarja bemutatni? Hisz valljuk be, nem egy korosztályban vannak. Nem hiszem, hogy apu ilyenekkel barátkozna. Ezért nem értem.
-Samantha! -Zökkent ki apa hangja ismét a valóságba.
Kérdőn nézek rá, hogy egyáltalán mit is akar.
-Beszeretném neked mutatni...
-Zayn Malik. -Szól közbe a fekete hajú srác, majd felém nyújtja jobb kezét.
Kicsit zavartan, de kezet rázok vele.
-Zayn lesz az aki mindenhova elfog téged kísérni, ha elhagyod a házat!